Bábolnára és Etyekre kirándultunk

A hetek óta tartó hideg, viharos időjárás miatt feleslegesen aggódtunk, mert április 11-én szombaton reggel már kellemesen sütött a nap, megállt a szél, és ki is tartott a jó idő. A Vörösmarty Mihály Gimnázium parkolójából indult autóbuszunk Bábolnára, a Nemzeti Ménesbirtokra, a szatmár-kültelki gyülekezetbeli barátainkkal együtt. Egy nagyon felkészült idegenvezető fogadott bennünket, aki részletesen feltárta előttünk a monarchiabeli Bábolna katonai ménesének 1789-es alapítását, fénykorát, hanyatlását, majd újjászületését. Megtudtunk mindent a szír sivatagban a 19. században felkutatott, megvásárolt  és hajón Triesztbe szállított arab lovakról, amelyekből kitenyésztették a világhírű bábolnai shagya fajtát, amelyből ma Bábolnán kis híján háromszáz is él. Van még angol telivér ménes is, kétszázas állomány. Regényes történetbe illik, hogy az expedíció magával hozott  egy vállalkozó szellemű árva gyermeket is, aki világot szeretett volna látni. A KuK hadsereg magyar katonatisztet nevelt belőle, és Fadlallah el Hedad Mihály néven, a Monarchia méneskari tábornokaként lett később Bábolna parancsnoka. A szürke színű, pompás shagyákkal a tágas, patikatisztaságú istállóban találkoztunk, míg az elegáns angol telivérben a fedett lovaspályán gyönyörködhettünk.
Bábolnáról Etyekre utaztunk, délutáni programunk a Korda Filmpark megtekintése volt. Sétáltunk Brooklyn utcáin, majd a reneszánsz Róma főterén, a Colosseum romjainál. Előbbi a Hellboy című sci-fi forgatásához épült, de készült itt már maffiafilm is. Utóbbit pedig a Borgiák c. történelmi TV-sorozathoz építették. Megtekintettük a  Korda testvérek emlékkiállítását, végül stúdiótúrán ismerkedtünk a filmgyártás történetével és kulisszatitkaival. Fáradtan, de élményekkel gazdagon tértünk haza.

Ünnepi istentiszteleti rend 2015 Húsvétján

2015. április 3. - Nagypéntek

10:00 órától úrvacsorás istentisztelet a Kálvin téri templomban

18:00 órától Nagypéntek esti istentisztelet – gyermekműsorral a Kálvin téri templomban

2015. április 5. - Húsvét vasárnap

Húsvéti úrvacsorás istentisztelet

08:30 órától az újtelepi imaházban

10:00 órától a Kálvin téri templomban 

2015. április 6. - Húsvét hétfő

Húsvéti úrvacsorás istentisztelet

08:30 órától az újtelepi imaházban

10:00 órától a Kálvin téri templomban

Ünnepi istentiszteleti rend 2014/2015 évfordulóján

2014. december 31.

óévbúcsúztató istentisztelet 18:00 órától a Kálvin téri templomban

2015. január 1.

istentisztelet az új év első napján

08:30 órától az újtelepi imaházban

10:00 órától a Kálvin téri templomban

Megújult az orgonánk

A 22 esztendőt szolgált, és egy villámcsapást is túlélt AHLBORN DS28 elektronikus orgonánk már évek óta betegeskedett. Többszöri javítás után 2014. őszére végképp felmondta a szolgálatot. Új orgonára nem lett volna forrásunk, így a játszóművet meghagyva, de a 22 éves elektronikát teljesen kicserélve átépíttettük egy olyan hangszerré, amely képes sípos orgona utánzására úgy, hogy számítógép segítségével élethűen adja vissza a sípok valódi hangját.  Az immár 53 regiszteressé bővített orgonát az építők maguk mutatták be a gyülekezetnek 2014. december 22-én egy hangverseny keretében. Kurucz Róbert és Rieth József (akik nemcsak javítják-építik az orgonákat, de magas szinten játszanak is rajtuk) elsőként elmondták és demonstrálták is a hangszer képességeit, majd egymás után csendültek fel a legnagyobb mesterek: Bach, Couperin, Pachelbel, Charpentier válogatott művei. A gyönyörű hangzás felülmúlta a várakozásainkat! Bár külsőre ugyanaz a játszókonzol, de mi mégis az új orgonánknak örvendeztünk karácsony előestéjén. Az ünnepi hangulatot megelőlegezve közösen elénekeltük az Ó, jöjjetek hívek c. éneket is. Az átépítés költségeit részben a gyülekezet adományaiból, részben T. Mészáros András polgármester adományából finanszíroztuk.

View the embedded image gallery online at:
http://www.erdiref.hu/index.php?start=132#sigFreeId40e53539d1